Fuvaroztatók és Szállítmányozók Tagozat

Elnök

Vörös Jószef

Titkár

Szombati Mária
e-mail: mszombati@gmail.com


 

A Tagozat 2005 november 22-ig  Szállítmányozók Fóruma szakosztályként tevékenykedett.
Tagozattá válását két új szakosztály alapítása tette lehetővé, melyből az egyik a Katonai Közlekedési Szakosztály, a másik  a Veszélyes Áru Szakosztály.       
A Tagozat működésének fő célkitűzése a szervezet folyamatos működésének biztosítása , a tudományos munka összehangolása a gyakorlati tevékenységekkel, együttműködés a társvállalatokkal intézményekkel,  szakmai ismeret csere, a létszámbővítés és fiatalítás.
Szakmai és baráti tlálkozókat szervezünk, az elnökség kibővített – a tagozat tagjai közül bárki önkéntesen részt vehet - vezetőségi  üléseken  beszéli meg, értékeli, az elvégzetteket, és  határozza meg a további teendőket. 
Rendszeres szervezeti kapcsolatot tartunk  a KTE-n belüli egységekkel, részt veszünk és segítjük  az  országos irányító szervezet és a Bizottságok munkáját.
Az 1990-es évek végétől minden év februárjában tartjuk  a “Magyar Közlekedés az Eu-ban” c. konferenciánkat.  E rendezvényről büszkén mondhatjuk, hogy népszerű, magas szakmai színvonalú, egy-egy szakterület  problémáit több oldalról megvilágító rendezvény, melyet évről evre igyekszünk megújítani. Az elmúlt évtizedben a közúti a vasúti és a belvízi szállítási területek – beleértve a közösségi közlekedést, és az állami vállalatok átszervezését is -, a tengeri kikötők, a jogszabályi előírások változásai  voltak az előadások fő témakörei, melyeket a fuvaroztatók, fuvarozók, szállítmányozók és a hazai Hatóságok  szemszögéből is körbejártak az előadók.
2014-ben tervezzük a XVIII. “Magyar Közlekedés az Eu-ban” c. konferenciát, az utóbbi pár évben már “hagyományosan” Kápolnásnyéken megtartani.
A 2014-es választást követően a Tagozat vezetősége - egyben az elnöksége - az alábbiak szerint alakult:

Tagozat elnök Vörös Jószef
Tagozat titkár Szombati Mária
Társ elnökök Dr. Hinfner Miklós
Kiss Gyula
Paksi András
Kombinált Fuvarozási Szakosztály
Elnök Kovács Vendel
Titkár Kun Györgyné
Katonai Közlekedési Szakosztály
Elnök Mogyorósi József
Titkár Kókai Ernő
Veszélyes Áru Szakosztály
Elnök Szombati Mária
Titkár A. Molnár György

 

Sajtómegjelenés: XVI. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban 2012. február 23-24.
Tájékoztatás a 2014-2015. évi Tagozati választásokról

 


Beszámoló
a Közlekedéstudományi Egyesület XIX. konferenciájáról:
A magyar közlekedés helyzete az EU‐ban (vasúti‐, közúti‐ és városi közösségi közlekedés, jogi szabályozás, szolgáltatás és infrastruktúrafejlesztés),
Kápolnásnyék, 2015. 02. 26. (csütörtök)

 

A tagozat 2017. évi tájékoztatója ITT érhető el.

 

Szakosztályok

Galéria képek